Legfrissebb híreink

Egyhangúlag Elfogadták a főkapitány beszámolóját

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Czinege László r. dandártábornok a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2023. április 27-én számolt be a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei közgyűlés előtt a vármegye 2022. évi közbiztonsági, bűnügyi helyzetének alakulásáról.

Látta valaki a balesetet?

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik.

Otthon nem szakmáznak

Zsaru Magazin

Szüleik a mezőgazdaságban képzelték el őket, azonban mindketten inkább a rendőri pályát választották. Bóbis Imre százados márciustól a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság rendészeti osztályának vezetője, e tisztséget korábban bátyja, Bóbis Attila alezredes töltötte be.

Halmozta az „élvezeteket” az önjelölt buszsofőr

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szolnoki rendőrök több eljárást is folytatnak azzal a jászberényi férfival szemben, aki ittasan, jogosítvány nélkül, jogosulatlanul vitt el egy autóbuszt, ráadásul azzal nekiütközött egy tehergépkocsinak, közel 1 millió forintos kárt okozva a sértett cégnek.

Fokozott ellenőrzés

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Komáromi Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2023. április 27-én 12 órától – május 1-jén 23 óráig.

A képviselőtestület elfogadta a kapitányi beszámolót

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Város Önkormányzata előtt számolt be a városi rendőrkapitányság 2022. évi tevékenységéről Rausz István rendőr ezredes, rendőrkapitány.

Veszprém vármegyei jutalmak

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szent György nap alkalmából a kiemelkedő szakmai tevékenységükért elismerésben részesítették a rendőröket.

Elismerések a Szabolcs vármegyei közgyűlésen

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szent György-nap, a Rendőrség Napja alkalmából kapott két kollégánk kapott emlékérem kitüntetést.