Forrónyomon
A nagykátai rendőrök néhány órán belül elfogták azt a két helyi tinédzsert, akik egy idős férfit raboltak ki a település vasútállomásán – a gyanú szerint.
A nagykátai rendőrök néhány órán belül elfogták azt a két helyi tinédzsert, akik egy idős férfit raboltak ki a település vasútállomásán – a gyanú szerint.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság – a közlekedésbiztonsági helyzet javítása céljából – továbbra is kiemelt figyelmet fordít a szabályszegők közlekedésből való kiszűrésére és ezáltal a balesetek megelőzésére.
Az ünnepi állománygyűlésnek ezúttal is Esztergom adott otthont.
Keressük annak a személyautónak a sofőrjét, aki Nyíregyházán elütött egy kerékpárost.
Szöveges üzenetben kért segítséget a 112-n egy hallássérült nő, mivel a párja bántalmazta őt. Takács Dávid, a Miskolci Hívásfogadó Központ munkatársa volt aznap szolgálatban, és azonnal érezte, az üzenet nem tréfa.
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Közúti jelzőtáblák rongálóját keresi a rendőrség.
Lukács Antal főtörzsőrmester gyerekként döntötte el, rendőr lesz belőle, és 11 éve szolgál körzeti megbízottként a szülővárosában. Azt mondja, mindenkit ismer az 5596 lelkes Nagyhalászban.
A 2022-ben végzett munkát értékelték a pápai rendőrök.
Pár órán belül elfogták a kecskeméti vizsgálók azt a 36 éves férfit, aki megfenyegetett egy fiatalt, hogy elvágja a torkát, ha nem ad neki pénzt.