Legfrissebb híreink

Autójavítás helyett 1 milliós kárt okoztak

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri nyomozók befejezték a 43 éves férfival és 27 éves nővel szemben indított büntetőeljárást.

Nem a postás csengetett

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyíregyházi nyomozók elfogták az áldozataira késsel támadó férfit.

Gömbkamerát dob a robotkutya

Zsaru Magazin

A rendőrségek különleges egységeinél is forradalmasíthatja a műveleti biztonságot egy új fejlesztés, a gömbkamera, amit bárhová oda lehet dobni, és infravörös tartományban is képes közvetíteni. A bostoni cég együttműködésbe kezdett a robotkutya fejlesztőjével, ami már a sci-fi kategóriája.

Fiktív dolgozók, lenyúlt százmilliók

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Két egészségügyi intézményt érintő, félmilliárd forintot meghaladó kárértékű csalássorozat ügyében több mint ötven gyanúsítottat hallgattak ki a budapesti gazdaságvédelmi nyomozók. Az eljárás során többek között egy jachtot is lefoglaltak.

30 napon belül elítélték lopás miatt

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya bíróság elé állítási javaslattal fejezett be egy 40 éves férfi ellen lopás miatt indított eljárást.

Lopás elkövetőjét keressük

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 14010/1739/2024. bűnügyi számon lopás vétség miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

Tapasztalatcsere egyházi vezetőkkel

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vallási közösségek és felekezetek vezetőivel találkozott Fejér vármegye rendőrfőkapitánya.

1000. baleset-megelőzési előadását tartotta Pintér József

Zsaru Magazin

Pintér József főtörzszászlós, a Veszprémi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály baleseti helyszínelője több előadást tart, mint a legnépszerűbb popsztárok. Pedig ő baleset-megelőzésről beszél a fiataloknak. Mondatai, filmjei kíméletlenül őszinték, sokkolók, de felettébb hatásosak is. Nemrég volt az ezredik, ezért jócskán kiegészítve közreadjuk azt az interjút, ami néhány éve a nyomtatott Zsaru Magazinban jelent meg.

A szabadnapján is rendőr

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szolgálaton kívüli körzeti megbízott indult egy eltűnt idős férfi keresésére, akit meg is talált.