Szolgálaton kívül is éber volt
A kiskunfélegyházi bűnügyi osztályvezető egy vandál tolvajt ismert fel munkából hazafelé menet. Nem habozott, szolgálatba helyezte magát.
A kiskunfélegyházi bűnügyi osztályvezető egy vandál tolvajt ismert fel munkából hazafelé menet. Nem habozott, szolgálatba helyezte magát.
A gödöllői rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a 86 éves férfi megtalálásához.
A jó idővel együtt megérkeztek a rekordgyorshajtók is Nógrád megye útjaira.
A mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.
Sebők Attila százados a Dombóvári Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjeként ma már nemcsak a nyomokat kutatja megszállottan, hanem a kilométereket is. Négy éve döntötte el, hogy változtat az életén. Azóta több mint 12 ezer kilométert futott le, 22 maratont teljesített, és már az ultrafutásba is belekóstolt.
Bűnügyi technikai kategóriában részesült az év rendőre kitüntető címben Havas István főtörzszászlós, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztály Kerületi Szemle és Technikai Alosztályának bűnügyi technikusa.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósította meg a Kékkopók országos projektpályázatot, amely egyetemisták innovatív bűn- és balesetmegelőzési kezdeményezéseit támogatta.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés és a műszaki mentés Kistelek térségében befejeződött.