Illegális migránsok Bács-Kiskun megyénél
Az elmúlt 24 óra határrendészeti eseményei.
Az elmúlt 24 óra határrendészeti eseményei.
A szegedi rendőrök elfogták azt a férfit, aki a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai objektumából szeptemberben szökött meg.
A Dunai vízirendőrök felborult kajakoson segítettek.
Nemzetközi elfogatóparancs alapján vették őrizetbe a Bács-Kiskun megyei rendőrök a pakisztáni férfit.
A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták a tatai lakost.
A nagykátai rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást egy tápiószecsői férfival szemben.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon bűnügyi őrizetbe vett hernádbűdi férfival szemben a hatóság előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására. A bíróság a férfi házi őrizetét rendelte el.
A rendőrök 2017. október 24-én az ittas vezetők kiszűrése céljából tartottak ellenőrzéseket több borsodi városban.
Két balatonedericsi házba és egy kisapáti pincébe tört be a 42 éves gyanúsított.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.