Legfrissebb híreink

Visszajárt lopni

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tettes a gyanú szerint több mint 3 millió forint kárt okozott egy tatabányai cégnek. Azonosítást követően a nyomozók kihallgatták a kábellopót.

Könnyen jött, könnyen ment

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem örülhetett sokáig zsákmányának az a férfi, aki egy szomódi vendéglőből lopott. A helyi körzeti megbízott ugyanis néhány órán belül elfogta és az ellopott pénzt és laptopot is megtalálta nála.

Megtalálta, eltette, fizetett, majd ráfizetett

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tettes megtalálta a sértett bankkártyáját, majd két alkalommal fizetett. A dorogi rendőrök 2 órán belül elfogták a gyanúsítottat.

Ismét járható az M1-es

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bábolnánál a forgalom zavartalanul haladhat.

Négyből négy

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy gépkocsi sofőrje és három utasa is kábítószer befolyása alatt állt, amikor az oroszlányi rendőrök intézkedtek velük szemben.

Közösen loptak, lebuktak, majd fizettek

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A házaspár egy esztergomi áruházból lopott közel 60 ezer forintért. A nyomozók a tetteseket gyanúsítottként kihallgatták.

Lopás miatt felelhet

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A komáromi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Fülhallgatót lopott

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Segítsen azonosítani az elkövetőt!