Hajnali meglepetés

A szécsényi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki Rimócon az otthonában bántalmazta ismerősét.
A szécsényi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki Rimócon az otthonában bántalmazta ismerősét.
A pásztói rendőrök elfogták azt a gyöngyösi párt, akik Fallóskúton és Mátrakeresztesen is bűncselekményt követtek el.
Egy dejtári italozó teraszán felejtett mobiltelefont lopott el az a 32 éves nő, akit a balassagyarmati rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki.
Elfogták a salgótarjáni rendőrök azt a két férfit, akik a gyanú szerint több akkumulátort elloptak a megyeszékhely külterületén található ingatlan udvaráról.
Több százezer forint értékben lopott el karórákat egy pásztói ékszerüzlet kirakatából egy 30 éves férfi.
Egy 20 éves férfi ütközött személygépkocsijával a nyergesvontatónak a 2-es számú főúton, a jármű vezetője és két utasa is megsérült.
A megyei rendőr-főkapitányság vezetője és a rendőrkapitányságok vezetői Salgótarjánban, Balassagyarmaton és Szécsényben találkoztak a járások polgármestereivel.
Érvényes vezetői engedély és a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül közlekedett a gépjárművel a 19 éves nógrádmegyeri férfi.
A rendőrök Sóshartyánból az otthonába szállították a 82 éves asszonyt.
A Nógrád megyei rendőrök lezárták egy 32 éves külföldi állampolgárral szemben folytatott eljárás vizsgálati szakaszát.
A szegedi rendőrök elfogtak egy férfit, aki szikével fenyegetőzött egy villamosmegállóban.
A Nógrád vármegyei nyomozók két érsekvadkerti elkövetőt vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint évek óta kihasználtak egy idős, beteg embert, és embertelen körülmények között tartották.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság jelentős kárt okozó, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai 2025. április 28. és május 4. között ismét több helyszínen mértek.
A gyanú szerint egy 39 éves férfi megverte és bezárta egy lakásba a barátnőjét Debrecenben. A bűnügyi igazgatóság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
A múlt hét eseményei röviden.
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.
A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A buszsávok szabályos használatát ellenőrizte 2025. április 29-én és 30-án a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Sérült kislányt szállított kórházba a készenléti rendőr.