Kifosztók rendőrkézen
Az újbudai körzeti megbízottak már az előtt elfogták a két fiatalkorút, mielőtt a sértett észlelte volna a lopást.
Az újbudai körzeti megbízottak már az előtt elfogták a két fiatalkorút, mielőtt a sértett észlelte volna a lopást.
Huszonhárom településen egyáltalán nem volt bűncselekmény, száznegyvenöt településen pedig tíznél kevesebb bűncselekmény történt a 2016. évben.
Az egri nyomozók kábítószer-kereskedelem bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak két helyi férfit.
Egy személyautó az árokba hajtott, négyen megsérültek.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy nővel szemben, aki telefont tulajdonított el egy mezőkövesdi gyógyszertárból.
Őrizetbe vették a rendőrök azt a homokmégyi férfit, aki a gyanú szerint erőszakkal vett el hozzávetőleg négyszázezer forintot.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a rendőrök 2017. február 15-17. között 64 gépjárművet ellenőriztek, jogsértést 13 esetben állapítottak meg.
Zavartalanul haladhat a forgalom a korábbi halálos baleset helyszínén.
Vádemelési javaslattal élt az Ózdi Rendőrkapitányság azzal a garázda férfival szemben, aki egy vendéglátóhelyen nem fizette ki a fogyasztását.
Előzetes letartóztatásba került a 25 éves monorierdei férfi.