Olajozottan
A Pest megyei felderítők égisze alatt, egy időben, 16 helyszínen ütöttek rajta egy kábítószer-kereskedői hálózaton. Az akciót minden szempontból összehangolták, biztosították és levezényelték.
A Pest megyei felderítők égisze alatt, egy időben, 16 helyszínen ütöttek rajta egy kábítószer-kereskedői hálózaton. Az akciót minden szempontból összehangolták, biztosították és levezényelték.
Egy férfi járművezetéstől eltiltás hatálya alatt lopott el egy autót Budapest XIII. kerületéből. A második alkalommal már nem járt sikerrel; az angyalföldi rendőrök elfogták.
A BRFK és a társszervek hétfőn 87 menekültet fogadtak a fővárosban.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. szeptember 12-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 872 határsértőt tartóztattak fel és 164 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
Szolnokon csaptak le egy dílerre és két vásárlójára, miután megtörtént az átadás-átvétel.
Egy edelényi rendőr szabadidejében érte tetten, illetve fogta el azt a férfit, aki Boldván egy családi házba tört be.
A debreceni rendőrök még aznap elfogták a feltételezett elkövetőket, akik a gyanú szerint kiraboltak egy fiút.
Három szakterület rendőrei tartottak akciót a megyeszékhelyen.
A megyei rendőrfőkapitány fogadta a delegáció tagjait.
A rendőrök mindkét járművezetővel szemben büntetőeljárást indítottak.