Legfrissebb híreink

Díjkitűzés visszavonása

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője visszavonja a 05000/437/2015. számú büntetőeljárásban tett díjkitűzését.

Mesterséges intelligenciával a bűnözők nyomában

Zsaru Magazin

Az IdomSoft Zrt. szakemberei innovatív, új informatikai megoldásokkal kísérleteznek az Infokommunikációs és Információtechnológiai Nemzeti Laboratóriumban: gyors, alapos és sokoldalúan felhasználható módszerekkel segítik majd a bűnügyi és baleseti helyszínelők munkáját is. Az új rendszer alapja az MI és a kiterjesztett valóság együtt alkalmazása.

Jelentkezzen, ha látja!

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság Dóka Csabát

Egy megrendelte, egy elosztotta, és boldogan éltek, míg le nem buktak

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Külföldről szerezte be a kábítószert az a férfi, akit társával együtt a napokban vett őrizetbe a Békéscsabai Rendőrkapitányság. A gyanú szerint egyikük postán rendelte a drogot, a másik férfi pedig elosztotta és árusította. A rendőrök már három, velük kapcsolatban álló fogyasztó ellen is eljárást indítottak.

Nyitott kocsikat szemelt ki

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hajdúszoboszlói kollégáink nem egy alkalom szülte tolvajjal szemben fejezték be a nyomozást. A 18 éves fiatalember ugyanis 23 esetben lopott, egyszer pedig egy kocsit is elkötött.

Nagydorog Év Rendőre lett

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elismerést az idei évben Farkas Ferenc r. törzszászlós körzeti megbízott érdemelte ki.

Nemcsak zajos, de veszélyes is

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Műszakilag nem megfelelő átalakítások, nyitott kipufogók: motorosokat ellenőriztek és zajszintet is mértek a rendőrök Zalában.

Életet mentett a járőr Miskolcon

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Segítsenek, valaki segítsen!” A rendőr azonnal tudta mit kell tennie, amikor meghallotta a kétségbeesett segélykiáltást. Életet mentett az őrmester határozott és gyors döntése.

Szegedre is jutott a kristályból

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogták azt a férfit, aki huzamosabb ideje kereskedett tudatmódosító szerekkel Szegeden és Orosházán is.