Bíróság elé állították a rablót

A tettes veréssel fenyegette az egyik utast, a pénzét és a telefonját a fenyegetés hatására elvette. A tatabányai nyomozók befejezték az eljárást az elkövetővel szemben.
A tettes veréssel fenyegette az egyik utast, a pénzét és a telefonját a fenyegetés hatására elvette. A tatabányai nyomozók befejezték az eljárást az elkövetővel szemben.
Két autóban összesen harminchárom illegális migránst szállítottak.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság további három városban teljesítette a kihívást.
24 főt hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók, közülük 2 főt vettek őrizetbe.
A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozói újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe egy pénzmosási ügyben. A szálak Fülöpházáról Kerekegyházára vezettek.
A debreceni rendőrök egy órán belül elfogták azt a fiatalt, aki a gyanú szerint egy 79 éves nőt rabolt ki a nyílt utcán.
Leparkolt egy sofőr Siófokon, de a kéziféket elfelejtette behúzni.
Elfogatóparancs volt érvényben az encsencsi férfi ellen.
Budaörsi rendőrök, polgárőrök, önkéntes tűzoltók és közterület-felügyelők is keresték az eltűnt idős férfit. Még időben találtak rá.
Másfél órán belül kattant a bilincs annak a 49 éves nőnek a kezén, aki egy érsekvadkerti házból vitt el készpénzt.