A mozdonyvezető táskáját ürítette ki egy kisújszállási fiatalkorú

A rendőrök hamar elkapták, a feltételezett elkövető beismerő vallomást tett.
A rendőrök hamar elkapták, a feltételezett elkövető beismerő vallomást tett.
A dabasi rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezetett, kocsijával árokba hajtott.
A monori zsaruk összesen 10 helyszínen két kábítószer-terjesztőn és nyolc fogyasztón ütöttek rajta.
A gyanú szerint bódult állapotban vezetett és kocsijával nekiment egy másik autónak egy férfi Békéscsabán, az Erzsébet hídon. Az ütközés után elhajtott a helyszínről, a rendőrök azonban 3 órán belül megtalálták.
A gyanú szerint 20 év körüli fiatalok szállítottak illegális migránsokat az osztrák-magyar határhoz, a fuvarokat egy Magyarországon tartózkodó szír férfi szervezte. A rendőrök az ügy vizsgálatát befejezték, és vádemelést javasolnak a bűnszervezet 8 tagjával szemben.
Rajta kívül több mint 30 járművezetővel szemben intézkedtek két nap alatt a budapesti rendőrök a buszsávok szabálytalan használata miatt.
Újabb információk a vadállattal kapcsolatban. Kérünk mindenkit, hogy senki se próbálja befogni, sarokba szorítani az állatot!
A hajdúböszörményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A győri rendőrök elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőit.
Egy éjszaka, két életmentés Budapesten.