Órákon belül rendőrkézre került

A Kemenessömjéni Polgármesteri Hivatal épületében és melléképületeiben okozott kárt az a férfi, akit a celldömölki rendőrök néhány óra leforgása alatt elfogtak.
A Kemenessömjéni Polgármesteri Hivatal épületében és melléképületeiben okozott kárt az a férfi, akit a celldömölki rendőrök néhány óra leforgása alatt elfogtak.
Koszorúzással és emléktábla-avatással tisztelegtek a Készenléti Rendőrség munkatársai és egykori határőrök a Határőrség Országos Parancsnokságának egykori objektumában.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a férfit, akit több bűncselekmény elkövetése miatt elfogatóparanccsal köröztek.
Bács-Kiskun vármegyében hat új hadnagy kezdte meg szolgálatát.
A nyíregyházi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Dél-koreai Nemzeti Rendőrség Lim Ji-Yeon színésznőt tiszteletbeli rendőrnek és jószolgálati nagykövetnek nevezte ki május 30-ától.
Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt 72 órában 1 halállal végződő, 8 személyi sérüléssel, és 24 anyagi kárral végződő közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
A rendőrök egy helyi férfit fogtak el, aki a gyanú szerint kábítószerrel kereskedett.
Az érdi nyomozók befejezték annak a csalássorozatra szakosodott csoportnak az ügyét, amelynek tagjai – a gyanú szerint – családi házak megépítésére kötöttek szerződéseket, ám a teljesítés eleve nem állt szándékukban: 165 874 336 forint kárt okoztak.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki az 57 éves helyi férfit.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon. A hajdúnánási rendőrök internetes agresszió miatt nyomoztak ellene.
A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításhoz.