Legfrissebb híreink

Tanácskoztak

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tamásiban tartottak értekezletet a rendőrök és a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat vezetői.

A hétvégén nyitva lesz a hármashatár Kübekházán

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A korábbi évek hagyományainak megfelelően a Kübekháza község által megrendezett falunapi ünnepséggel egyidőben a Triplex Confiniumnál ideiglenes határnyitás lesz.

VIII. Országos Tisza-tó körüli futóbajnokság

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az időjárási körülmények nem kedveztek a versenyzőknek, de ez sem szegte kedvüket és kitartásukat. Hol szakadó esőben, hol a párás hőségben futották végig az etapokat.

Lezárt akta: Nem sikerült kijátszania

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két rablás és hat lopás került fel a nyomozás végén annak a 27 éves, jelenleg is letartóztatásban lévő férfinek a bűnlajstromára, aki ellen a napokban javasoltak vádemelést a ceglédi vizsgálók.

Bűnből éltek

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdú-bihari felderítők égisze alatt, egy időben, 11 helyszínen ütöttek rajta egy kábítószer-kereskedő hálózaton. Az akciót minden szempontból összehangolták, biztosították és levezényelték.

Hat körözött rendőrkézen

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri és a soproni rendőrök fogták el őket vármegyénk területén, akik közül kettő személyt őrizetbe vettek, két férfi pedig büntetés-végrehajtási intézetbe került.

Eljárások az erőszakba torkolló tüntetések kapcsán

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság, rongálás… a Budapesti Rendőr-főkapitányság számos büntetőeljárást kezdeményezett a Karmelita Kolostornál történt rendbontások miatt.