Állj!

Büntetőeljárás indul egy 43 éves sofőr ellen, aki három embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
Büntetőeljárás indul egy 43 éves sofőr ellen, aki három embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
A közutak biztonságáért tartottak ellenőrzést a rendőrök Mályiban az elmúlt napokban. A járőrök két ittasan volán mögé ülő sofőrt is kiszűrtek a forgalomból. A hatóság által elvett jogosítványok egyike még friss volt.
A rendőrök elfogtak egy embercsempészt és 20 illegális migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében.
A rendőrök egy csoportban 44 illegális migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében, akik jogellenesen próbáltak meg bejutni az országba.
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A 11 férfi jogellenesen jutott be az ország területére.
Köszönőlevelet kaptak a paksi autópálya rendőrök.
Ismét zavartalanul haladhat a forgalom a XVIII. kerületben.
A konyári férfi kitépett a földből egy STOP táblát, majd hazavitte. Közlekedés biztonsága elleni bűntett, valamint lopás vétség miatt kell felelnie.
A XVIII. kerületben az érintett útszakaszon torlódásra lehet számítani.