Legfrissebb híreink

Letartóztatva

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Járásbíróság elrendelte a 38 éves fülöpi férfi letartóztatását.

Napi három elfogás

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK Célkörözési Osztálya 1028 körözött embert fogott el 2021-ben, ami azt jelenti, hogy átlagban csaknem hármat juttattak rács mögé az év minden napján.

Halálos baleset

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Monoron történt a tragédia.

Beigazolódott gyanú

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyszínen elfogták a tápiószelei körzeti megbízottak azt a két férfit, akik a gyanú szerint a helyi vasútállomáson lévő tárolóból két kerékpárt akartak ellopni. Kiderült, aznap este már másodjára látogatták meg bűnös szándékkal a helyet.

Szentestén rabolt – elfogták

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Telefont és némi készpénzt zsákmányolt az a fiatal, akit a kiskunhalasi nyomozók tegnap fogtak el.

Megfogták őket

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szlovák és a magyar rendőrök közös vasúti járőrszolgálata négy migráns előállítását eredményezte.

Letartóztatták a kifosztások gyanúsítottját

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

30 napig biztosan rács mögött marad az a férfi, aki 2021 októberében két idős asszony nyakából tépte ki a láncot.