Jövet – menet

Nógrádkövesd belterületén 70 perc alatt kétszer is túllépte a megengedett sebességhatárt egy személygépkocsi vezetője.
Nógrádkövesd belterületén 70 perc alatt kétszer is túllépte a megengedett sebességhatárt egy személygépkocsi vezetője.
Hiába próbálta nehezíteni a felderítést, az érdi nyomozók néhány óra leforgása alatt azonosítottak és elfogtak egy betörőt.
A Pest vármegyei rendőrök vették észre és intették ki a forgalomból a járműveket.
A Nógrád vármegyei rendőrök őrizetbe vették azt a 44 éves férfit és 20 éves fiát, akik halálosan megfenyegették és bántalmazták rokonuk párját.
A BRFK és a társszervek csütörtökön 35 menekültet fogadtak a fővárosban.
Az óbudai rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a közlekedésbiztonságra, ezért rendszeresen sebességmérési akciót tartanak a kerületben.
A feltételezett elkövető először egy mosoda fizetőautomatájából akart pénzt lopni, így azt fejszével megrongálta, majd később betört egy lakásba.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az M1 autópályán történt halálos tömegszerencsétlenség vizsgálatához kérnek segítséget a Pest vármegyei közlekedési vizsgálók.
A határforgalom ismét zavartalan.