Legfrissebb híreink

Véget ért a sanyargatás

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit és élettársát, akik a gyanú szerint egy nőt bezártak, bántalmaztak, prostitúcióra kényszerítettek és az ebből szerzett pénzt is elvették tőle.

Vége a bujkálásnak

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna megyei felderítők és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) célkörözési nyomozói Spanyolországban közösen találták meg a nyolc év fegyházbüntetésre ítélt, bűnszövetséget irányító bogyiszlói nőt.

Súlyos következménye lett a figyelmetlenségnek

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem adott elsőbbséget egy másik autósnak egy személygépkocsi vezetője Békéscsabán. Összeütköztek, és az egyik sodródó jármű elütött egy kerékpárost. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

A rendőröknek összejött

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az illegális meggazdagodás érdekében volt betörés, telephelyen időzés, logisztika, verítékes munkával megszerzett zsákmány, aminek csak egy részét sikerült magával vinnie. Ráadásul a rendőrök azonosították, mi több, el is fogták.