Illegális migránsokat tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 21 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 21 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
A lajosmizsei rendőrök azonosították be és fogták el a lopással gyanúsítható helyi férfit.
A városi rendőrkapitányság munkatársai ismét hozzájárultak a rászorulók életének megmentéséhez
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói elfogták egy kábítószer-kereskedő csoport öt tagját, akik hónapok óta kereskedtek a tiltott szerekkel Szegeden.
A karcagi rendőrök gyanúsítottént hallgatták ki a kunmadarasi vaslopás feltételezett elkövetőit.
Az évekig tartó "vasúti dézsma" nyomozásában részt vevő három, kiemelkedően teljesítő kolléga részesült elismerésben.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának járőrei fokozott ellenőrzést tartottak az M43-as és az M5-ös autópályán a szabálytalanul előző tehergépkocsi-vezetők kiszűrése érdekében.
A szentendrei rendőrök egy nap alatt kiderítették, hogy ki okozta a közlekedési balesetet.
Egy 49 éves férfi építési munkálatok ürügyén, több mint 10 millió forintos kárt okozott áldozataiknak -a gyanú szerint. A monori rendőrök befejezték a nyomozást.
A nagykanizsai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 22 éves nőt.