Legfrissebb híreink

Kihúzták

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Kiütöttem magam, nem emlékszem semmire” - vallotta az a sofőr, akit a szentendrei rendőrök egy hét alatt felkutattak, miután a férfi segítségnyújtás nélkül hagyta el az általa okozott közlekedési baleset helyszínét.

Mindent vittek

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több helyre tört be egy négytagú társaság Szegeden. Lopás miatt kell felelniük, miután négy betörés helyszínével is kapcsolatba hozhatók.

Gyalogosgázolás Sopronban

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőröket egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesethez riasztották.

Baleseti összesítő Bács-Kiskun megyében

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt héten 79 közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök és 6 sofőrt ittas járművezetés miatt állítottak elő.

Lopott biciklit használt a kifosztáshoz – elfogták

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának a munkatársai őrizetbe vettek egy 23 éves fiatalt, aki néhány percen belül két bűncselekményt követett el.

Országos határrendészeti összesítő

ORFK Kommunikációs Szolgálat

A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. december 13-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 205 határsértőt tartóztattak fel és 144 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.