Fókuszban a természet-és állatvédelem
Kisbéren szerveztek konferenciát a rendőrök a Madarak és fák napja alkalmából.
Kisbéren szerveztek konferenciát a rendőrök a Madarak és fák napja alkalmából.
Közös kampányt indít a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei az „Eltűnt gyermekek világnapja” alkalmából szervezték meg projectüket, Budapesten.
A bűnmegelőzési szakemberek üzenete, hogy védjük meg adatainkat, és ne váljunk a csalók áldozatává.
A fiatalkorúak kalandvágya komoly veszélyeket rejt, eltűnésük ideje alatt könnyen válhatnak bűncselekmény áldozatává-Előzzük meg!
Vigyázzunk gyermekeinkre! Kis kék, hajtogatott virágok osztogatásával hívták fel a figyelmet Szolnokon az eltűnt gyermekek világnapjára.
Ismét telefonos csalók próbálnak gyanútlan emberek bankszámláihoz hozzáférni Zala vármegyében.
Kecskeméten, a Cifrapalotában tartotta alakuló ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács 2023. május 24-én.
Kábítószermegelőzés és kiberbiztonság volt a téma a Püspökladányi Kábítószerügyi Egyeztető fórumon.
Ahogy arról korábban hírt adtunk, a „Kapaszkodó” elnevezésű program májusi foglalkozásainak középpontjában az állatvédelem áll. 2023. május 18-án a szolnoki, 2023.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.