Kifigyelte a kulcsokat

A megyeszékhely nyomozói őrizetbe vettek egy 27 éves helybélit, aki a gyanú szerint az áldozatainak a kulcsát lopta el, amellyel könnyedén bement az otthonukba, munkahelyükre, hogy elvigye értékeiket.
A megyeszékhely nyomozói őrizetbe vettek egy 27 éves helybélit, aki a gyanú szerint az áldozatainak a kulcsát lopta el, amellyel könnyedén bement az otthonukba, munkahelyükre, hogy elvigye értékeiket.
A 22 éves kelebiai fiatal egy 71 éves asszonytól vette el az értékeit. Ügyében bíróság elé állítást javasolnak a kiskunhalasi nyomozók.
A 36 éves férfit számtalan alkalommal állították meg a rendőrök, amint ittasan, bódultan, eltiltás hatálya alatt vezetett. A kiskunmajsai gyanúsított jelenleg is letartóztatásban van.
Betört egy ékszerüzletbe és 15 ezüst karkötőt lopott egy 29 éves férfi. A rendőrök a kamerák segítségével pár nap alatt beazonosították és elfogták a tolvajt.
A sértett a bántalmazás után pár héttel a kórházban életét vesztette.
Egy időshöz tört be, akit a földre lökött. Mivel nem tudott semmit sem elvinni, így az este folyamán még unokatestvérétől is lopott.
Egy keceli férfival szemben folytattak eljárást kifosztás miatt a kiskőrösi rendőrök, azonban kiderült, hogy több is van a rovásán. A bűncselekmények vizsgálatát befejezték és vádemelést javasolnak.
A kunszentmiklósi rendőrök összegyűjtötték annak a férfinek az ügyeit, aki legalább nyolc kiskereskedelmi egységet károsított meg úgy, hogy fizetés nélkül fogyasztott a vevőtérben.
Az ellenőrzött autó egyik utasánál találták meg a kábítószert a kiskunfélegyházi járőrök.
Egy meggondolatlan verekedés is vezethet komoly sérüléshez. A Bács-Kiskun megyei nyomozók befejezték a nyomozást egy Kiskunhalason történt ügyben, amely kis híján emberéletet követelt.