Bűnügyek

Őrizetben a magyarbánhegyesi emberölés gyanúsítottja

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A családi tragédiában ketten vesztették életüket. A gyanúsított a helyszínről magával vitte kislányát is, akit a rendőrök megtaláltak és biztonságba helyeztek.

Emberölés Magyarbánhegyesen

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ketten életüket vesztették, ketten életveszélyben vannak. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfi kihallgatása megkezdődött.

Karácsonyi ajándéknak nézte a fémdarabokat

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség egy férfi ellen, aki vashulladékot lopott Orosházán. Elmondása szerint a kerítés mellett találta a hulladék fémdarabokat, melyek úgy álltak ott, mint karácsonyfa alatt az ajándékok.

Hangoskodtak, rongáltak

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség két férfi ellen, akik berúgták egy ház kapuját, megrongáltak egy kisteherautót és egy postaládát, valamint virágcserepeket és lábtörlőket dobáltak Békéscsabán.

Őrizetben a rablás gyanúsítottja

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békéscsabán, az egyik söröző előtt kiraboltak egy férfit. A gyanúsítottat a rendőrök elfogták, jelenleg bűnügyi őrizetben van.

Rejtegette gyermekét - videóval frissítve

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Országszerte károsított meg cégeket valótlan tartalmú szerződésekkel az a férfi, akit Békés megyei rendőrök fogtak el Budapesten. Vele volt kisfia is, akit évekig rejtegetett a gyermek édesanyja elől.

Rejtegette gyermekét a csalás miatt körözött férfi

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Országszerte károsított meg cégeket valótlan tartalmú szerződésekkel az a férfi, akit Békés megyei rendőrök fogtak el Budapesten. Vele volt kisfia is, akit évekig rejtegetett a gyermek édesanyja elől.

Őrizetben a rablással gyanúsítható páros

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mozgásában korlátozott férfit bántalmaztak Orosházán. Először pénzt kértek tőle, majd elvették a mobiltelefonját. A gyanúsítottakat a rendőrség őrizetbe vette.

Lopott fát árult

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség egy sarkadi férfi ellen, aki egy nyárfaerdőből a tulajdonos engedélye nélkül vágott ki fákat, majd tűzifaként árulta azokat.