Kertész leszek…

A szekszárdi nyomozók az elmúlt napokban egy őcsényi termesztőt hallgattak ki, az általa nevelgetett kannabisz töveket lefoglalták.
A szekszárdi nyomozók az elmúlt napokban egy őcsényi termesztőt hallgattak ki, az általa nevelgetett kannabisz töveket lefoglalták.
Az elmúlt hétvégén két, három fős társaság is lebukott Szekszárdon, mindannyian valamilyen drogot fogyasztottak.
A lengyel sofőrt az egyenruhások Bogyiszló térségében fülelték le.
A szekszárdi rendőrök az elmúlt napokban háromszor is előállították azt a pécsi férfit, aki jót evett és ivott több megyeszékhelyi étteremben, majd fizetés nélkül akart távozni. Kiderült, hogy már nem először akart több mint tízezres számlát maga után hagyva elillanni.
A román embercsempész 15 illegális migránst akart külföldre szállítani.
A Tamási Rendőrkapitányságon a napokban két halas ügyben is befejezték a nyomozást, az orvhalászok ellen vádemelési javaslattal, míg két horgásznál bíróság elé állítással ért véget a rendőrségi eljárás.
Letartóztatásban az az ónódi férfi, aki ez év szeptemberében egy tolnai üzletből 110.000 forint körüli értékben lopott el társával különböző tisztálkodási és illatszereket, majd menekülése során – hogy a jogtalanul megszerzett termékeket megtarthassa - ellökött az ajtóból egy útjában álló boltost, egy másikat pedig megkarmolt.
Egyikük egy autót tört fel kétszer is egymás után, másikuk garázsokból próbált értékeket zsákmányolni.
A tamási rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet két pincehelyi férfi ellen indítottak egy Simontornyán elkövetett betöréses lopás miatt.
Csapást mértek a szekszárdi zsaruk az online térben ténykedő csalókra.