Hat embert állítottak elő Zalaegerszegen
Egy kosármeccs után egy kávézó bejárati ajtajának ablakát betörték, majd három embert bántalmaztak.
Egy kosármeccs után egy kávézó bejárati ajtajának ablakát betörték, majd három embert bántalmaztak.
A testvérének könnyű, míg édesanyának súlyos sérülést okozott egy 16 éves lány Zalaegerszegen.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelési javaslattal zárta le azt a nyomozást, amelyet lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.
Más kocsi rendszámát használta autóján egy férfi Zalaegerszegen.
Két férfit fogtak el a zalai nyomozók.
A zalaegerszegi nő súlyos sérülést szenvedett.
Az egyik sértett súlyos, a másik könnyű sérülést szenvedett Nagykanizsán.
A férfi azt mondta, hogy a kerékpárt egy ismerősétől kapta kölcsön.
Bíróság elé állítási javaslattal zárta le a Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.
Öt férfit gyanúsítanak.