Közlekedésrendészet

Zéró tolerancia

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békés megyében egy hét alatt 29-szer intézkedtek a rendőrök ittas járművezetés miatt. Volt, aki munkából hazafelé sörözött, egy másik férfi pedig éjfélig 5 liter sört és pálinkát ivott, majd másnap reggel 9 óra körül már autóba ült. Mindketten azt hitték, gond nélkül hazaérnek. Tévedtek.

Vélhetően ittasan ültek volán mögé

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Győr-Moson-Sopron megye útjain az elmúlt 24 órában 795 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelynek során öt esetben jelzett pozitív eredményt a műszer.

Jogosítvány nélkül, ittasan, eltiltva

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szabadnapos rendőrnek jó volt a megérzése, így megállította Lakitelek térségében az autót.

Lezárt ügy: árokba hajtott

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök befejezték a 4809-es úton történt baleset vizsgálatát.

Segíteni akartak, de elmulasztottak rendőrt hívni

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt időszakban két olyan közúti közlekedési baleset is történt, ahol a balesetet okozó sofőrök elsősegélyben részesítették a sérültet, de nem hívtak rendőrt.

Gyűjtőszenvedély újraértelmezve

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jogsértéseket halmozó dunaszekcsői férfit a sárbogárdi rendőrök pár óra leforgása alatt elfogták.

Életet leheltek a KRESZ-parkba

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság is támogatta a projektet.

Autók az árokban

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győr-Moson-Sopron megye területén a rendőrök hat személyi sérüléssel és kilenc anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.