Zsaru magazin

Egy kisbéri nő ellen 81 körözést adtak ki

Zsaru Magazin

Rekordmennyiségű, 81 körözést adtak ki egy kisbéri nő ellen. Tulajdonképpen csekély összegű bírságokból jött össze egymillió forintnyi tartozása, amelyet nem fizetett be, a helyette kirótt börtönbüntetését pedig nem kezdte meg. Keresték, megtalálták.

Egyenruhások fitneszversenye

Zsaru Magazin

Hagyományteremtő céllal rendez sportversenyt a Magyar Fitness és Testépítő Szakszövetség jóvoltából június 8-án a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ a Magyar Rendészeti Sportszövetséggel közös szervezésben a Smart Sport Expo & Fitness Fesztivál keretében.

Jubileumi nyílt nap Dunakeszin

Zsaru Magazin

Május 29-én közel 900 iskolás vette körbe a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Gazdasági Szervek Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Főosztály (ROKK GSZ KÁF) dunakeszi bázisának alsó pályáján elkülönített részt: kutyás és lovas egységek, illetve rendőrtanulók tartottak bemutatót, majd a tömegvonzás a standok és a járművek felé terelődött.

Új emléktábla a régi ház falán

Zsaru Magazin

Emléktáblát avatott a Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete a budapesti Eleonóra utca 12. számú lakóház falán, ahol egykor dr. Dobos János ezredes, a Rendőrtiszti Főiskola volt tanszékvezető docense, az Országos Rendőr-főkapitányság néhai főosztályvezető-helyettese lakott haláláig.

Közlekedésbiztonsági tanács Bëlga nyelven

Zsaru Magazin

Néhány napja debütált a Zsaru Facebook-oldalán a Bëlga zenekar Ne gyere a seggembe! című száma, amely akár a közlekedés mindennapjainak nyelvezetét használó – mondjuk úgy – közlekedésbiztonsági tanácsnak is tekinthető. Hogy miért és miért pont így született meg ez a szám, arról dr. Kékesi Balázst kérdeztük, aki Bauxit néven alapító tagja a 27 évvel ezelőtt született együttesnek.

Nem először próbált életet menteni

Zsaru Magazin

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság közlekedési járőrvezetője, Csizmazia Péter törzszászlós habozás nélkül tette, amit ilyenkor kell. Ennek is köszönhető, hogy családja körében lehet az a férfi, akit az utcán élesztettek újra a városban, miután szívinfarktust kapott.

A jó útra tért Audi

Zsaru Magazin

Új, különleges előéletű gépkocsival bővült a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság járműparkja. Az Audi RS5 Coupé ezzel teljesen új szerepkörben mutathatja meg képességeit, hiszen rendőri pályafutásának kezdete előtt drogdílerek használták a sportkocsit.

Rendőrdinasztia: „Jól vagyok, semmi baj!”

Zsaru Magazin

Anett és élettársa, József, valamint Anett lánya, Evelin egy család. Mindhárman rendőrök. Együtt élnek, szolgálnak Szigetszentmiklóson. Nóska Anett és lánya, Varga Evelin között különleges a kapcsolat. Mintha mindig tudnák, mit érez a másik.

Terrorelhárítók egy váci iskolában

Zsaru Magazin

Rendhagyó szakmai nap keretében ismerhették meg a Váci SZC Király Endre Technikum és Szakképző Iskola rendészeti tanulói a Terrorelhárítási Központ (TEK) tevékenységét, felszereléseit, fegyverzetét, és bepillantást nyerhettek a terrorelhárítók napi munkájába is.

„Morzsák” vezettek a tolvajhoz

Zsaru Magazin

A kiskunhalasi rendőrök alig egy nap alatt fogták el azt a 41 éves férfit, aki egy 16 esztendős fiatalt rabolt ki május 3-án hajnalban. A rendőrök szó szerint elszórt morzsák alapján jutottak el a tetteshez.