Legfrissebb híreink

Újabb dílert vontak ki a forgalomból

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az angyalföldi nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint lakásában árulta a kábítószert.

Lezárt akta: Sok volt a rovásán

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerti szerszámokat, kézi táskát, kapudíszeket, készpénzt lopott és egy helyi vendéglő bejáratát is megrongálta egy férfi Makón. A rendőrök vádemelési javaslattal lezárták a nyomozást.

Százan a belvárosban

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök és a társhatóságok ismét átfogó bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak péntek éjjel Budapest V., VI., és VII. kerületében.

Rácáfoltak a vendéglőbetörőre

Zsaru Magazin

Szerencsésen alakult egy sajátos betörés nyomozása a főváros XVI. kerületében, miután egy elkövető nagyobb kárt okozott azzal, hogy megbontotta egy könnyűszerkezetes épület tetejét, mint azzal, hogy ellopott pár ezer forintot az étterem kasszájából.

A maszk és az eltorzított hang is hiábavaló volt

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi rendőrök felkutatták és elfogták azt a testvérpárt, akik a gyanú szerint egy nap alatt kétszer támadtak késsel két sétáló párra. A rablókat azóta letartóztatta a bíróság.

Buszon fogták el a notórius tolvajt

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A többszörösen körözött férfit gyanúsítottként hallgatták ki a dunaújvárosi nyomozók és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Elismerések a Rendőrség Napja alkalmából

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrök és rendőrségi dolgozók vehettek át jutalmat a Szent György nap alkalmából tartott állománygyűlésen Békés vármegyében.

Közlekedésbiztonsági ellenőrzés Nyírbátorban

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közlekedési balesetek megelőzése, valamint a szabályszegések visszaszorítása érdekében ellenőrizték a járművezetőket a rendőrök.