Lopások miatt felelhet
A tatabányai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát az 52 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint három sértettet károsított meg.
A tatabányai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát az 52 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint három sértettet károsított meg.
Az elmúlt 24 órában több gyanúsítottat kihallgattak a Komárom-Esztergom vármegyei rendőrök.
Ötödik alkalommal, újabb résztvevőkkel volt alkalmuk a rendészeti pályára orientálás lehetőségeiről beszélgetni a Komárom-Esztergom vármegyei rendőröknek. Ezúttal Oroszlányban nyitottak Police Cafét a Krajnyik „Akác” András Sportcsarnokban.
Tatabánya térségében zavartalan a forgalom.
Tatabánya térségében egy tehergépkocsi hátulról nekiment egy rendőrautónak, ami összeütközött egy másik járművel, amiben egy embercsempész és 10 illegális migráns utazott.
A komáromi rendőrök a baleseti okokkal kapcsolatos jogsértések kiszűrése érdekében tartottak fokozott ellenőrzést.
Színes programok és látványos bemutatók várták a látogatókat.
Üzletkötés közben csaptak le a rendőrök két kábítószer-terjesztőre.
Tehergépkocsinak, kukának, jelzőtáblának és virágládának is nekiütközött egy sofőr Esztergomban, aki ittas állapotban ült volán mögé.
Újabb együttműködési megállapodást írt alá a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, ezúttal a Tatabányai 4x4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel.