A sértett követte, a rendőrök elfogták
A tetten ért tolvaj elmenekült a helyszínről, a mezőnyárádi sértett pedig utánaindult, miközben telefonált a segélyhívó számra is.
A tetten ért tolvaj elmenekült a helyszínről, a mezőnyárádi sértett pedig utánaindult, miközben telefonált a segélyhívó számra is.
Több mint 1,5 millió forint értékű kárt okozott egy 38 éves férfi és társa egy Szilsárkányban lévő mezőgazdasági társaságnak. A csornai rendőrök az ellenük indított eljárást a napokban zárták le.
A 16 éves fürgedi fiúnak több bűncselekmény és szabálysértés miatt is felelnie kell, miután ittasan elhajtott egy utcán álló kocsival. Pechjére az üzemanyag kifogyott az elkötött autóból.
A II. kerületi rendőrök keresik azt a két fiatalt, akik egy éjszakai járaton elvették egy férfitől a mobiltelefonját.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Magyarország schengeni külső határszakaszain az államhatár honi és túloldali terepszakaszainak megfigyelésére szolgáló felderítő eszközök (pl.: stabil és mobil elektrooptikai megfigyelő rendszerek) kiegészítésére korszerű, új típusú hordozóeszközökre (UAV) szerelt felderítő eszközöket és rendszereket kíván beszerezni. A fejlesztés révén a korábbi statikus 2 dimenziós felderítési módszerek kerülnek kiegészítésre a megfigyelési pozíció függőleges síkban történő dinamikus változtatásával, a 3. dimenzióban történő felderítési képességgel, ami a vertikális megfigyelési látószög igény szerinti változtatását teszi lehetővé.
A program a Határigazgatási és Vízumpolitikai Eszköz Plusz 4,791 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásával valósul meg.
Az elmúlt hét eseményei röviden.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozócsapata nem csupán eredményeivel, hanem közvetlen, vidám hangulatával is kiemelkedik. Az elmúlt évben több mint 190 elfogást hajtottak végre, közösen dolgozva a bűnözés visszaszorításáért.
A rendőrök 35 gyorshajtót mértek be január harmadik hetében.
A gyanúsított ellökött egy idős asszonyt, majd kitépte a kezéből a táskáját. A debreceni nyomozók végig talpalták az ügyet.
A nyomozók az ügy főkolomposát – egy 61 éves nőt – összesen 34 bűncselekménnyel gyanúsítják. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága vádemelési javaslattal zárta le az eljárást.
Közlemény a kalocsai halálos baleset ügyében
A szentendrei rendőrök elfogták azt a 47 éves nőt, aki Pomázon árult drogot az ismerőseinek.
A rendőrség nem szólította fel a szervezőket a váci rendezvény befejezésére.
Ismert mobilszolgáltatók nevében küldenek hamis SMS-eket, amelyekkel gyanútlan felhasználókat próbálnak megtéveszteni.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.