Közös szolgálat Nyíregyháza biztonságáért

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság összehangolt hatósági jelenléttel is biztosítja a megyeszékhely közrendjét és közbiztonságát.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság összehangolt hatósági jelenléttel is biztosítja a megyeszékhely közrendjét és közbiztonságát.
A rendőrség befejezte a 32 éves Pápa-környéki lakossal szemben folytatott büntetőeljárást.
Vámosszabadinál három szlovák állampolgárságú férfit állítottak elő, akik kábítószer birtoklása vétséggel gyanúsíthatók.
A csongrádi rendőrök befejezték az ügynek a vizsgálatát azzal a 45 éves férfival szemben, aki hirtelen ötlettől vezérelve lopott el egy autót a városban.
A pénzbírság mellett hónapokra eltiltotta a rendőrség a járművezetéstől azt a sofőrt, aki Tiszaújvárosban gyalogos-átkelőhelyen előzött.
A gyanú szerint három férfi tört be egy XXII. kerületi ház melléképületébe, ahol annyi mindent találtak, hogy oda három napig visszajártak; tízmillió forintot meghaladó értékű radiátorokat és szerszámokat loptak.
A város képviselő-testülete egyhangúlag elfogadta a kapitányság éves beszámolóját.
A rendőrök 24 óra alatt 6 körözött személlyel szemben intézkedtek.
A csoport jogellenesen jutott be az ország területére.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság, a Készenléti Rendőrség speciális egysége és a MÁV munkatársa közös akcióban ellenőriztek.