Mostoha körülmények között tartotta kutyáit

A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság fokozta a közlekedők ellenőrzését az Árpád hídon. Az autósok a hét minden napján, bármikor számíthatnak sebességmérésre, akár rendőri jelzés nélküli gépkocsikból is.
A tettes egy tucat tévét lopott el, hogy eladja azokat. A gyanúsított elszámoltatása is műsorra került.
Három jánoshalmi férfivel szemben folytatnak eljárást a rendőrök, egyiküket tegnap elfogták és őrizetbe vették.
Az utóbbi időben elharapóztak az SMS-ben elkövetett csalások. A módszer nem új, de mégis ma is sokan megijednek egy hivatalosnak tűnő felszólítástól. Mutatjuk, hogyan szűrheti ki a csalókat!
A tengerben találkozott már cápával és háborúban elsüllyedt hajó roncsával is. Mentőbúvárként részt vett több vízi keresésben. Otthon érzi magát a vízben, számos tenger és tó mélyén járt már. Csikós István törzszászlós profi búvár, emellett a Készenléti Rendőrség csoportparancsnoka.
A rendőri ellenőrzés a teljes közigazgatási területet érinti.
Amíg a szülők dolgoztak a rendvédelmi szerveknél, addig a lurkók a zalaegerszegi sportcentrumban élvezték a nyári szünidőt.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.
Az elmúlt nap eseményei számokban.