Őrizetben a halálos baleset okozásával gyanúsított sofőr

Az autó vezetője a balesetet követően segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.
Az autó vezetője a balesetet követően segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.
Valótlan hírek kezdtek terjedni a közösségi médiában hajdúszoboszlói vendégmunkásokkal kapcsolatban. A világhálón egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekményt is megvalósíthat!
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A szécsényi rendőrök rövid időn belül elfogták azt a 29 éves férfit, aki az egyértelmű tiltás ellenére vitte el ismerőse autóját.
Azt mondja, rendkívül erős igazságérzete miatt lett rendőr, ám ezúttal főleg a bátorságára és a határozottságára volt szükség. Spaits Gábor főtörzsőrmester három polgárőrrel együtt lakástűzből mentett ki egy 27 éves férfit.
A balassagyarmati nyomozók egy autóbuszon fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint társával közösen több alkalommal követett el betörést.
Csecsemőktől a serdülőkorú fiúkig gyűjtötte a gyerekekről a szexuális tartalmú felvételeket egy pápai férfi. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) győri nyomozói gyermekpornográfiával gyanúsítják. A bíróság letartóztatta.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A Heves vármegyei rendőrök a közúti ellenőrökkel együtt léptek fel az engedély nélkül átalakított járművek kiszűrése érdekében.
„Ha egy ideig nem jövök, akkor kérem, hogy a holmimat biztonságba helyezzék el, amint tudok, jövök érte és rendezem! Köszönöm! A lakást adja ki, a kaució, remélem, fedezi szívességét!” A kérést B. László (53) ragasztotta albérleti szobájának falára. Ő maga is sejthette, előbb-utóbb rács mögé kerül, és ott nem lesz szükség a holmijaira.