Ovisok a Pápai Rendőrkapitányságon
Az Ovi-Zsaru program keretében egy helyi óvodás csoportot láttak vendégül a rendőrök.
Az Ovi-Zsaru program keretében egy helyi óvodás csoportot láttak vendégül a rendőrök.
A nyári szünidő, illetve a szenvedélybetegségek veszélyei, és azok megelőzési lehetőségei voltak a fő témái a Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskolában tartott programnak.
Az érdeklődők regisztráltathatják kerékpárjaikat.
Ismét telefonon próbálják megtéveszteni időskorú áldozataikat az „unokázós” csalók Nógrád megyében.
Rendészeti hallgatóknak tartanak előadásokat, bemutatókat a rendőrség, honvédség, katasztrófavédelem, valamint a büntetés-végrehajtási intézet munkatársai.
Nyolcadik osztályos tanulóknak tartottak a szakemberek ismeretterjesztő előadást Jászberényben.
A 30 éves múltú DADA a rendőrség biztonságra nevelő általános iskolai oktató programja továbbra is népszerű a rendőrök, az oktatási intézmények és a diákok körében.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság évek óta kiemelten kezeli a diákok nyári szünidőre történő felkészítését.
A prostituálttá válás és az emberkereskedelem veszélye a témája annak a színházi előadásnak, amelyet évek óta sikerrel adnak elő gyermekotthonokban élő fiataloknak és nevelőiknek.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei 2022. június 11-én két megyei rendezvényen színesítették a programkínálatot bűnmegelőzési programelemekkel.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.