Bulinak gondolták

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt kell felelnie azoknak a fiataloknak, akik az egyik szekszárdi bevásárlóközpont parkolójában autóból kihajolva játékpisztollyal fenyegették az embereket.
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt kell felelnie azoknak a fiataloknak, akik az egyik szekszárdi bevásárlóközpont parkolójában autóból kihajolva játékpisztollyal fenyegették az embereket.
A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely két szekszárdi és egy bonyhádi férfi ellen indult, akik nagy mennyiségű szotyola értékesítésére tettek szóban ígéretet. A közel 5 millió forintot átvették a kereskedőtől, de az árut nem adták át.
A tamási rendőrök rövid időn belül megtalálták az ellopott értékes kutyát.
A bonyhádi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely egy hajdúnánási fiatalember ellen indult, aki az interneten hirdetett eladásra műszaki termékeket, de egyszer sem teljesítette a vállalását.
A Tolna megyei rendőrök az M6-os autópályán ellenőriztek egy szlovák rendszámú autót, melyben a sofőr négy illegális migránst szállított.
A bátaszéki rendőrök rövid időn belül elfogták azt a három fiatalt, akik a tolnai megyeszékhelyről vittek el egy autót.
A Tolna megyei rendőrök az M6-os autópálya pihenőjében ellenőriztek egy szlovák rendszámú autót, melyben a sofőr négy illegális migránst szállított.
A sofőr 15 illegális migránst szállított egy furgonban, mikor a rendőrök elfogták.
A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely egy koroncói és egy kótaji fiatalember ellen indult, akik az interneten hirdettek eladásra műszaki termékeket, de egyszer sem teljesítették a vállalásukat.
A tamási rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy kisszékelyi lakossal szemben folytattak lopás vétség elkövetése miatt.