Elhunyt rendőreire emlékezett a Budapesti Rendőr-főkapitányság
Az emlékezés virágai, koszorúk, és mécsesek fényei vezetnek bennünket vissza abba az időbe, amikor hőseink, szeretett kollégáink még közöttünk voltak.
Az emlékezés virágai, koszorúk, és mécsesek fényei vezetnek bennünket vissza abba az időbe, amikor hőseink, szeretett kollégáink még közöttünk voltak.
A BRFK és a társszervek hétfőn 72 menekültet fogadtak a fővárosban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A budapesti rendőrök idén is segítik a biztonságos közlekedést a fővárosi temetők környékén, valamint fokozott ellenőrzést tartanak a sírkertekben a bűncselekmények megelőzése érdekében.
A személygépjármű eddig ismeretlen okból letért az útról és felborult.
A biharkeresztesi rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki a férfinek.
A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények és közlekedési balesetek megelőzésére. Fogadja meg a mindenszentek és halottak napjához kapcsolódó tanácsainkat!
Időben érkezett a segítség Siófokon.
A Bicskei Rendőrkapitányságon tartottak kihelyezett órát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar hallgatóinak.
Hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt nyomoztak a tiszakécskei rendőrök egy 56 éves nyárlőrinci és egy 36 éves tiszaalpári férfival szemben.