Legfrissebb híreink

Gyűrűk a szájban

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt percen belül a tettes elfogásával reagáltak a nagykőrösi rendőrök arra a bejelentésre, amely szerint egy nő két aranyékszert lopott egy helyi üzletből. Személyleírás alapján megtalálták, ahogyan a gyűrűk is előkerültek.

Rendőrkézen a borrabló

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették azt a sályi férfit, aki egy ismerősétől erőszakkal elvett 10 liter bort.

Lezárt akta: Gazdátlan szemétdombok

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely ismeretlen tettesek ellen indult, akik a város területén, több helyen hulladékot helyeztek el, ezzel hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettét követték el.

„ÖKO-CARE” Szinergia egy tisztább jövőért!

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és Bátonyterenye Város Önkormányzatának közös szervezésében valósult meg az egyeztető fórum.

Lassít, szétnéz, ha biztonságos áthalad

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a vasúti átjárón történő áthaladás szabályainak betartását ellenőrizték Nógrád megye területén.

Kerékcsere rendőri segítséggel

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyenruhások egy idős házaspárnak segítettek kereket cserélni az M7-es autópályán.