Tisza-tavi triatlon

A Tiszafüredi Rendőrkapitányság a helyi önkormányzattal közösen hatodik alkalommal rendezte meg a Rendőr Tisza-tavi Triatlon elnevezésű versenyét. A 18 csapat 230 versenyzője három kategóriában mérette meg magát.
A Tiszafüredi Rendőrkapitányság a helyi önkormányzattal közösen hatodik alkalommal rendezte meg a Rendőr Tisza-tavi Triatlon elnevezésű versenyét. A 18 csapat 230 versenyzője három kategóriában mérette meg magát.
A pünkösdi hosszú hétvégén jelentősen megugrott a vízparthoz látogatók száma. Fürödni még kevesen merészkedtek be a vízbe, viszont sokan indultak el szörffel, vitorlással, és sok volt a horgász is. Sajnos a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársainak akadt is dolguk.
Dr. Boda József nyugalmazott nemzetbiztonsági vezérőrnagy számos békefenntartó misszió résztvevője, parancsnoka volt, több mint 35 évnyi nemzetközi rendészeti tapasztalat birtokosa. A rendőrség Teve utcai központjában május 31-én, az ENSZ-békefenntartók nemzetközi napja alkalmából mutatták be az általa jegyzett Rendőrök kék barettben című vaskos kötetet, amely A rendőri békefenntartás, polgári válságkezelés kézikönyve alcímet viseli.
Tíz rendőr részesült a Békefenntartásért emlékérem elismerésben, akik külszolgálatukat 2022-ben fejezték be. A Rendőrségi Igazgatási Központban rendezett ünnepségen az érmeket Pozsgai Zsolt vezérőrnagy, személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes, és Bak Sándor ezredes, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) igazgatója adta át.
Nyugállomány előtti rendelkezési állományba vonul Kerti István alezredes, a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetője. Gulyás Zsolt dandártábornok, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője saját kérelmére helyezte nyugállományba több évtizedes szolgálatot követően.
Az esemény jelentőségéhez méltó módon, nagy erőkkel biztosította a rendőrség az UEFA Európa Liga döntőjét. Nemcsak a Puskás Ferenc Stadionban, hanem az oda vezető útvonalakon, a szurkolói zónákban és a környékükön is. A döntő előtti délutánon, május 31-én a Hősök terén a Készenléti Rendőrség Zenekara spontán előadással kedveskedett az egybegyűlteknek.
Bognár Attila főtörzszászlós mélységi ellenőrzési járőrszolgálatot látott el járőrtársával, Végh-Willman Katalin főtörzszászlóssal, és feltartóztatták azt a teherautót, amely idén a legtöbb határsértőt szállította. Bognár Attila 50 éves, parancsnokai nem győzik dicsérni munkabírását, szorgalmát.
Sokan úgy gondolják, hogy a párnacihában biztonságosabban lehet tartani a pénzt, jobb, mint a bank. A valóság azonban erre néha rácáfol. Mint például az április 25-én történt esetben is, mely egy XV. kerületi panzióban történt.
Április utolsó éjszakáján Szikszó központjában kigyulladt egy földszintes családi ház födémszerkezete, és a szemfüles bejelentő révén erről gyorsan értesült a tevékenységirányító. Két encsi járőr a közelben tartózkodott, és perceken belül oda is ért. A történet további része elképesztő, de nem meglepő.
A Készenléti Rendőrség (KR) központi objektumában rendőrök gyakorolnak a tatamin, és sokkal inkább sportolóknak tűnnek. Azt azonban nem könnyű megállapítani, hogy miféle sportágat űznek. Küzdősportok elemei bukkannak fel, hol a brazil jiu-jitsu, hol a K-1, hol az MMA fogásai, ütései, földharctechnikái jelennek meg, hol a dzsúdó, a birkózás az ökölvívás, esetleg a karate mozdulatai. Az eseményeket Lukács Zsolt alezredessel, a KR Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság személyvédelmi főosztály diplomáciai biztonsági osztály vezetőjével figyeljük, és a küzdősportolók napi munkájáról beszélgetünk.