Elfogták a betörőbanda minden tagját

A gyanú szerint egy 25 éves, egy 27 éves és egy 30 éves férfi a felelős három betörésért. Kettejüket már korábban, társukat pedig július 11-én fogták el és vették őrizetbe.
A gyanú szerint egy 25 éves, egy 27 éves és egy 30 éves férfi a felelős három betörésért. Kettejüket már korábban, társukat pedig július 11-én fogták el és vették őrizetbe.
A német hatóságok által körözött autót foglaltak le a Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen a magyar rendőrök.
A Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében 2023. július 10-én és 11-én ismét ellenőrizte a buszsávok szabályos használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A kaposvári nyomozók a lakosság segítségét kérik.
A Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Bankszövetség, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tavaly kötött oktatási és kommunikációs együttműködést az online elkövetett bűncselekmények visszaszorítására, és most beszámoltak a KiberPajzs program eredményeiről, továbbá egy új kezdeményezésről.
Egy, a német hatóságok által körözött autót foglaltak le a Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.
A Nógrád vármegye közúti határátkelőhelyén magyar – szlovák közös szolgálatellátás közben nyújtott éber és eredményes szolgálatellátásért vehettek át elismerést az egyenruhások.
A rendőrök a Gárdonyi Rendőrkapitányság illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést 2023. július 11. és július 16. között.
Milliókat kértek kölcsön, de sosem törlesztettek. A baranyai nyomozók felderítették a csalást, három férfi kezén kattant a bilincs.