Összetört motor a réten

Egy kétkerekűvel történt közlekedési balesetben a sofőr súlyosan megsérült.
Egy kétkerekűvel történt közlekedési balesetben a sofőr súlyosan megsérült.
A 83-as számú főúton történt közúti közlekedési balesetben egy motorkerékpár sofőrje sérült meg.
A mosonmagyaróvári rendőröket egy személyi sérüléssel járó közlekedési balesethez riasztották.
A győri rendőröket egy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési balesethez riasztották, amelynek okozója egy motorkerékpáros elgázolását követően a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott.
Személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet okozott egy 30 éves sofőr, amikor – záróvonal és tiltó tábla ellenére – több gépkocsiból álló sor előzésébe kezdett.
Két kamion és egy személygépkocsi ütközött az autópálya Budapest felé vezető oldalán.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály alosztályvezetői parancsnoki szemlén győződtek meg arról, hogy kifogástalan műszaki állapotú és hatékony rendőri intézkedésekre alkalmas járművekkel ellenőriznek megyénkben a motoros járőrök.
Győr-Moson-Sopron megye területén, az M1-es autópályán történt baleset helyszínén intézkedtek a győri rendőrök.
A győri rendőrök a 82-es számú főúton, Ravazd térségében történt közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Győrszentiván belterületén egy személygépkocsi – feltehetően ittas – vezetője elgázolt egy kerékpárost, majd anélkül, hogy részére segítséget hívott volna, elhajtott.
A győri rendőrök egy Nyúl közelében történt közlekedési balesetnél intézkedtek, amikor egy figyelmetlen sofőr a lezárt baleseti területre hajtott.
Zebrán gázolta el a mosonmagyaróvári sofőr a 67 éves hölgyet.
A Beled külterületén történt közúti közlekedési balesetben a 43 éves sofőr megsérült.
A csornai rendőrök Himod külterületén egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A rendőrök megyénk útjain öt személyi sérüléssel és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.
A balesetben egy 39 éves gyalogos megsérült.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a soproni rendőrök.
Nagyszentjános belterületén egy gépkocsi vezetője elütött egy kerékpáros gyermeket, majd anélkül, hogy részére segítséget hívott volna, elhagyta a helyszínt.
A sofőr ellen büntetőeljárás indult.
Egy óra leforgása alatt három személyi sérüléssel végződő közlekedési balesetet okozott egy feltehetően ittasan, kábítószer hatása alatt és jogosítvány nélkül száguldozó 33 éves sofőr.