Zsaruk a körzetből: Húsz éve szolgál

Sinkó Márk törzszászlós húsz éve került a Rétsági Rendőrkapitányságra, majd lett Borsosberény körzeti megbízottja. Nyugodt település, hiszen nemcsak ő, de az ott élők is vigyáznak arra, hogy mindig rend legyen.
Sinkó Márk törzszászlós húsz éve került a Rétsági Rendőrkapitányságra, majd lett Borsosberény körzeti megbízottja. Nyugodt település, hiszen nemcsak ő, de az ott élők is vigyáznak arra, hogy mindig rend legyen.
Több törvénymódosítás is érvénybe lépett Bulgáriában, melyek az ittas, illetve a kábítószeres befolyásoltság alatti vezetést büntetik. A maximális börtönbüntetést pedig húsz évre emelték.
Nem a ranglétrát, hanem az emeleteket járja. Békésiné Nyéki Julianna 21 éve felel azért, hogy a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság épületének rá bízott részén rend, tisztaság legyen. Feladatát gondosan, lelkiismeretesen végzi. Hisz abban, ezzel segíti az ott dolgozók munkáját. A rendőrfőkapitány „az év munkatársa” címmel tüntette ki.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Házhoz megyünk programja ez évtől Házhoz megyünk! Fókuszban a biztonság! néven a lakosságot segíti a vagyonvédelemhez szükséges döntések, önvédelmi képességek meghozatalában. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) idén ismét megszervezte a strandakciókat, ezekről beszélgettünk Dombi Sándor alezredessel, a Bűnügyi Szolgálat bűnmegelőzési osztályának kiemelt főelőadójával.
A címben feltett kérdést bizonyára már mindenki hallotta, ha gyerekkel indult hosszabb útra. Sőt, hosszú útra sem kell menni, akár az az ötödik percben is elhangozhat a kérdés. De mi a teendő, mire figyeljünk, ha nyaralni indulunk autóval, hátul gyerekekkel?
Két nyíregyházi nyomozó széles körben kutatott egy körözött csaló után, akiről annyit tudtak, visszatért Hollandiából. Július 13-án hajnalban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság mélységi ellenőrzési és közterületi támogató osztály munkatársaival Budapesten fogták el Cs. Attilát (53).
Ismét véradást szerveztek a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon, nem csak rendőröknek.
Ausztrál nyomozók évekig kutatták, hol használnak, használtak olyan mintás lepedőt, amelyet a kollégáik egy gyermekpornografikus fényképen szúrtak ki a net titkosított hálózatán, és sikerrel jártak. Így lepleződött le a szigetország eddigi legelvetemültebb pedofil szexragadozója, aki foglalkozás körében rontotta meg áldozatait: gyermekotthoni gondozó volt.
Helyszínelői körökben máig gyakran emlegetik azt a szakmai bravúrt, amely miatt csaknem 14 év után elfogták a Tompa Eszter-gyilkosság gyanúsítottját. Húsz esztendeje különös kegyetlenséggel végeztek Győrben a fiatal nővel. Koós András nyugállományú ezredesben ma is élénken él a helyszínelés minden mozzanata.
Egy objektumőr bóbiskolt el hajnalban a saját autójában egy épülő, zuglói társasház mellett. Néhány percig aludt csupán, de egy fiatal nőnek ennyi is elég volt ahhoz, hogy elemelje mellőle a mobiltelefonját.